Amikor az emberek arról beszélnek, hogy hirtelen eszükbe jutnak régi emlékek, akkor általában önéletrajzi vagy epizodikus emlékekre gondolnak. Ahogy a neve is mutatja, ez a fajta emlékezet életünk epizódjait tárolja.

Az emlékezet egy másik típusa, amely szintén hirtelen eszünkbe juthat, a szemantikus emlékezet. A szemantikus emlékezetünk a tudásunk tárháza, amely tartalmazza az összes általunk ismert tényt.

Általában az önéletrajzi és szemantikus emlékek felidézésének könnyen azonosítható kiváltó okai vannak a kontextusunkban. A kontextus magában foglalja a fizikai környezetünket, valamint mentális állapotunk aspektusait, például a gondolatokat és az érzéseket.

Például egy étteremben eszel egy ételt, amelynek az illata egy hasonló ételre emlékeztet, amelyet az édesanyád készített (önéletrajzi jellegű).

Amikor valaki kimondja az "Oscar" szót, az Oscar-díjat nemrégiben elnyert film neve villan fel a fejedben (szemantikus).

Ezeknek az emlékeknek nyilvánvaló kiváltó okai voltak a kontextusunkban, de néha a fejünkben felvillanó emlékeknek nincs azonosítható kiváltó okuk. Úgy tűnik, hogy a semmiből bukkannak fel a fejünkben; ezért nevezik őket gondolat-popoknak.

Az észlelés nem tévesztendő össze a belátással, amely egy összetett probléma lehetséges megoldásának hirtelen felbukkanása az elmében.

Az elme-popok tehát olyan szemantikai vagy önéletrajzi emlékek, amelyek hirtelen, könnyen azonosítható kiváltó ok nélkül villannak fel az elménkben.

A gondolatpillanatok bármilyen információt tartalmazhatnak, legyen az kép, hang vagy szó. Gyakran akkor tapasztalják meg az emberek, amikor olyan hétköznapi feladatokkal foglalkoznak, mint a padló felmosása vagy a fogmosás.

Például olvasol egy könyvet, és hirtelen minden ok nélkül az iskolád folyosójának képe ugrik be a fejedbe. Amit akkor olvastál vagy gondoltál, annak semmi köze nem volt az iskoládhoz.

Időnként valóban tapasztalom a gondolatpoppanásokat. Gyakran megpróbálom megkeresni a kontextusomban azokat a jeleket, amelyek kiválthatták őket, de sikertelenül. Elég frusztráló.

Kontextus és hirtelen emlékezés régi emlékekre

Régóta ismert, hogy a kontextus, amelyben egy emléket kódolunk, nagy szerepet játszik annak felidézésében. Minél nagyobb a hasonlóság a felidézés és a kódolás kontextusa között, annál könnyebb felidézni egy emléket.2

Ezért jobb, ha az előadásokra ugyanazon a színpadon próbálunk, ahol a tényleges előadásra is sor kerül. És ezért jobb az időközönkénti tanulás, mint a magolás. Ha az összes tananyagot egyszerre magoljuk be, akkor a magolás minimális kontextust biztosít a felidézéshez, szemben az időközönkénti tanulással.

Ha megértjük a kontextus fontosságát az emlékezet felidézésében, akkor megértjük, hogy miért van gyakran a hirtelenség érzése a régi emlékek felidézésében.

Gyermekkori emlékeinket egy kontextusban kódoltuk. Ahogy felnőttünk, a kontextusunk folyamatosan változott. Iskolába mentünk, várost váltottunk, munkába álltunk stb.

Ennek eredményeképpen a jelenlegi kontextusunk messze van a gyermekkori kontextusunktól. Ritkán kapunk élénk emlékeket a gyermekkorunkról a jelenlegi kontextusunkban.

Amikor visszatérsz a városba és az utcákra, ahol felnőttél, hirtelen a gyermekkori kontextusba kerülsz. Ez a hirtelen kontextusváltás régi gyermekkori emlékeket idéz fel benned.

Ha életed során gyakran látogattad volna ezeket a területeket, valószínűleg nem tapasztaltál volna ilyen hirtelenséget a kapcsolódó emlékek felidézésében.

A lényeg, amire próbálok rávilágítani, hogy az emlékfelidézés hirtelensége gyakran a kontextusváltás hirtelenségéhez kapcsolódik.

Még egy egyszerű kontextusváltás, például egy séta, is kiválthatja az emlékek olyan folyamának felidézését, amelyhez a szobában nem férhettél hozzá.

Tudattalan jelzések

Amikor megpróbáltam olyan jeleket keresni a környezetemben, amelyek kiválthatták a gondolatpoppanásaimat, miért nem sikerült?

Az egyik magyarázat az, hogy az ilyen elmepattanások teljesen véletlenszerűek.

Egy másik, sokkal érdekesebb magyarázat szerint ezek a jelzések tudattalanok. Egyszerűen nem vagyunk tudatában annak, hogy a kiváltó ok és az elme-pop között milyen tudattalan kapcsolat van.

Ezt tovább bonyolítja az a tény, hogy az érzékelés jelentős része is tudattalan.3 Így a kiváltó okok azonosítása kétszer olyan nehézzé válik.

Mondjuk, eszedbe jut egy szó. Azon tűnődsz, honnan származik. Nem tudsz semmilyen kiváltó okot megjelölni a szövegkörnyezetedben. Megkérdezed a családtagjaidat, hogy hallották-e. Ők azt mondják, hogy ez a szó egy reklámban bukkant fel, amit 30 perccel ezelőtt láttak a tévében.

Persze, lehet, hogy véletlen egybeesés, de a valószínűbb magyarázat az, hogy tudat alatt hallotta a szót, és az a hozzáférhető memóriájában maradt. Az elméje feldolgozta, mielőtt át tudta volna vinni a hosszú távú memóriába.

De mivel egy új szó értelmezéséhez tudatos feldolgozásra van szükség, a tudatalattid visszahányta a szót a tudatodba.

Most már tudja, hogy mit jelent valamilyen reklám kapcsán. Így az elméje most már biztonságosan el tudja tárolni a hosszú távú memóriában, miután jelentéshez kötötte.

Elnyomás

Az elfojtás az egyik legvitatottabb téma a pszichológiában. Úgy érzem, érdemes megfontolni, amikor az emlékek hirtelen előhívásáról beszélünk.

Voltak olyan esetek, amikor az emberek teljesen elfelejtették a gyermekkori bántalmazást, de később, életük során felidézték azokat.4

Pszichoanalitikus szempontból az elfojtás akkor következik be, amikor tudattalanul elrejtünk egy fájdalmas emléket. Az emlék túlságosan szorongással terhelt, ezért az egónk a tudattalanba temeti.

Szeretnék elmesélni egy példát az életemből, amely szerintem a legközelebb áll az elfojtás fogalmához.

Nekem és egy barátomnak borzalmas tapasztalataink voltak az egyetemi éveink alatt. Nekünk jobb volt a helyzetünk, amikor középiskolába jártunk, és később, amikor beiratkoztunk a mesterképzésre. De a közte lévő egyetemi időszak rossz volt.

Évekkel később, amikor telefonon beszéltem vele, olyasmit mondott, amivel teljesen egyet tudtam érteni. Arról beszélt, hogy szinte mindent elfelejtett az egyetemi éveiről.

Akkoriban még csak nem is gondoltam az egyetemi éveimre. De amikor megemlítette, az emlékek özönlöttek vissza. Olyan volt, mintha valaki nyitva hagyta volna az emlékek csapját az elmémben.

Amikor ez történt, rájöttem, hogy én is elfelejtettem mindent az egyetemi éveimről egészen addig a pillanatig.

Ha önéletrajzi emlékezetem metaforikus lapjait átlapoznánk, a "középiskolai oldal" és a "mesterképzés" oldalai egymáshoz tapadnának, elrejtve a közte lévő egyetemi évek lapjait.

De miért történt ez?

A válasz valószínűleg az elnyomásban rejlik.

Amikor csatlakoztam a mesterképzéshez, lehetőségem volt egy korábbi, nem kívánatos identitásomra új identitást építeni. Ma ezt az identitást viszem tovább. Ahhoz, hogy az egóm sikeresen továbbvigye ezt a kívánatos identitást, el kell felejtenie a régi, nem kívánatos identitást.

Ezért hajlamosak vagyunk arra, hogy olyan dolgokra emlékezzünk önéletrajzi emlékezetünkből, amelyek kongruensek az aktuális identitásunkkal. Az identitások konfliktusa gyakran jellemzi a múltunkat. A győztes identitások igyekeznek majd érvényesülni más, elvetett identitásokkal szemben.

Amikor a barátommal az egyetemi éveinkről beszélgettem, emlékszem, hogy azt mondta:

"Kérlek, ne beszéljünk erről, nem akarok ezzel kapcsolatba kerülni".

Hivatkozások

1. Elua, I., Laws, K. R., & Kvavilashvili, L. (2012). From mind-pops to hallucinations? A study of involuntary semantic memories in schizophrenia. Pszichiátriai kutatás , 196 (2-3), 165-170.
2. Godden, D. R., & Baddeley, A. D. (1975). Kontextusfüggő emlékezet két természetes környezetben: A szárazföldön és a víz alatt. British Journal of Psychology , 66 (3), 325-331.
3. Debner, J. A., & Jacoby, L. L. (1994). Tudattalan észlelés: figyelem, tudatosság és kontroll. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition (Kísérleti pszichológia folyóirat: tanulás, emlékezet és megismerés) , 20 (2), 304.
4. Allen, J. G. (1995): A pontosság spektruma a gyermekkori traumák emlékeiben. Harvard review of psychiatry , 3 (2), 84-95.