A disszociáció olyan pszichológiai jelenség, amikor az ember úgy érzi, hogy elszakadt a valóságtól vagy önmagától. A disszociáció egy spektrumon belül jelentkezik, amely az enyhétől a súlyosig terjed.

A szétszóródás és az álmodozás az enyhe disszociáció gyakori példái. Talán már észrevette, hogy ezeket gyakran olyan enyhe kellemetlenségek váltják ki, mint az unalom és az információ túlterheltsége.

Az elme kiüresedése egy másik példa a disszociációra. Ezt a félelem és a szorongás fájdalmas érzései váltják ki, amelyeket az ember akkor érezhet, amikor beszédet tart vagy egy fellángolással beszélget.

A spektrum másik végén a súlyos disszociáció áll, amelyet súlyos trauma vált ki. Például a disszociatív identitászavarban az egyén identitása két vagy több különálló identitásra szakad szét.

Mi váltja ki a disszociációt?

A disszociáció az elme módja annak, hogy elszakadjon a fájdalmas valóságtól. Az embereket erősen motiválja a fájdalom elkerülése. A disszociáció egy védekező mechanizmus, amelyet az elme arra használ, hogy elkerülje a negatív érzelmek, például a szorongás és a félelem elhatalmasodását.

Mint ilyen, bármilyen típusú trauma kiválthatja a disszociációt, például:

• Visszaélés
• Támadás
• Balesetek
• Természeti katasztrófák
• Katonai harc

A disszociáció nemcsak a disszociatív zavarok, hanem a szorongásos és hangulati zavarok gyakori tünete is.

Míg az enyhe disszociációk általában ártalmatlanok, a súlyos disszociációk - különösen a krónikusak - jelentős negatív következményekkel járhatnak.

Miután egy traumatikus esemény megtörtént, a disszociáció megmaradhat az áldozatok pszichéjében. Az emberek percekig, órákig, napokig, hónapokig, sőt évekig is tapasztaltak disszociációt.

Azok a kiváltó okok, amelyek a trauma áldozatát múltbeli traumájára emlékeztetik, fájdalmas emlékeket hoznak a felszínre, amelyek szintén kiválthatják a disszociációt. A disszociációnak van egy olyan tovagyűrűző hatása, hogy minden félelmet vagy szorongást kiváltó helyzet kiváltja.

A disszociáció így az elme megküzdési mechanizmusává válhat, ha trauma váltja ki. Az áldozat életében semmi sem marad többé a régi. Mintha egy kapcsoló kapcsolna be az elméjükben, amely folyamatosan elszakítja őket a valóságtól vagy önmaguktól.

A disszociáció megtapasztalásának gyors módja, ha sokáig bámulunk valamit. Végül az elme nem tudja elviselni az ugyanazon ingerek ismételt érzékelésének kellemetlenségét, ami disszociációhoz vezet.

Néha disszociációt tapasztalok, amikor magamat nézem a tükörben. Átmenetileg azt érzem, hogy egy külső entitás vagyok, aki megszállja a testemet.

A disszociatív élmények típusai

A disszociatív élményeknek két típusa van:

1. Deperszonalizáció = Elszakadás önmagunktól
2. Derealizáció = A környezettől való elszakadás

1. Deperszonalizáció

A deperszonalizáció során a személy úgy érzi, hogy elszakadt a saját testétől, érzékeléseitől, cselekedeteitől és érzelmeitől. A deperszonalizációt átélt emberek néha úgy érzik, hogy a testük felett lebegnek.

Nagyon ritka esetekben az ember nemcsak érzékeli, hanem interakcióba is lép a "hasonmásával".2

Egyéb deperszonalizációs tapasztalatok közé tartoznak:

Önmagunk hiányának vagy valótlanságának érzése, intenzív félelem, torz időérzékelés, légszomj, homályos látás, fizikai és érzelmi zsibbadtság érzése, maguktól megtörténni látszó testi cselekvések, olyan érzés, mintha a testünket vonszolnánk (a deperszonalizáció spektruma).

2. Derealizáció

A derealizáció során a személy úgy érzi, hogy elszakadt a környezetétől és a többi embertől, olyannyira, hogy a körülötte lévő világ irreálisnak tűnik. Egyesek szerint a világot unalmasnak és szürkének érzi.

Egyszer derealizációt éltem át egy árvíz idején, amely szinte minden területet elöntött a településünk körül. Ahogy az elöntött házak tetejét néztem, úgy éreztem, hogy egy másik, hamis világba kerültem.

A derealizáció a jelenlegi valóság tagadásának egy formája. A jelenlegi valóság túl fájdalmas ahhoz, hogy az elme feldolgozza - ezért az elme eltorzítja azt.

Hogyan lehet megállítani a disszociációt

Ha időről időre enyhe disszociációkat tapasztal, akkor nincs ok az aggodalomra. A disszociáció csak akkor válik problémává, ha súlyos és krónikus. Ahogy azt elképzelheti, az állandó "offline" állapot az élet minden területét károsíthatja.

Az alábbiakban a disszociáció leállításának különböző módjai következnek:

1. Földelési technikák

Ezek a technikák arra szolgálnak, hogy visszavezessenek a fejedbe és a testedbe. Ez általában egy vagy több érzékszerv bevonásával történik. A földelő technikák közé tartoznak például:

• Valami vizuálisan vonzó dolgot nézni
• Valami finomat kóstolni
• A hallott hangok leírása
• Valami forró vagy hideg dolog megérintése
• Valami erős szagot érezni
• A test mozgatása

Amikor az érzékeiddel foglalkozol, visszahúzódsz a fejedbe. Ez lehetővé teszi, hogy kiszabadulj a disszociációs ülésből.

Mindannyian csináltunk már valamikor földelést. Tegyük fel, hogy együtt eszünk valakivel, és úgy tűnik, hogy az illető egy emlékutazást tett. Ekkor a vizuális érzékelőrendszerét úgy kapcsoljuk be, hogy a kezünket a szeme előtt integetjük.

2. A disszociáció funkciójának felidézése

Amikor az emberek súlyos disszociációt tapasztalnak, megijednek és összezavarodnak, mert még nem tapasztaltak ilyesmit. A disszociációval való megbirkózás jó módja, ha emlékezteted magad a disszociáció céljára. Hagyod, hogy elvégezze a dolgát, és ha végzett, elmegy.

A disszociációval való megküzdésben az a trükkös, hogy egy megküzdési mechanizmussal küzdesz. Ha megérted a disszociáció célját, kevésbé küzdesz ellene.

Ahelyett, hogy harcolnál a disszociáció ellen, inkább tekintsd azt jelzésnek, hogy van valami fájdalom az életedben, amivel szembe kell nézned. Valamilyen megoldatlan problémát kell megoldanod. Valami fel nem fedezett félelemmel kell szembenézned.

A fájdalommal való szembenézés értékes információkkal szolgál önmagunkról. Elmondja, hogy mit kell kijavítanunk az életünkben. A disszociáció célja a fájdalom elkerülése, függetlenül attól, hogy mennyire hasznos lenne szembenézni a fájdalommal. Hagyd, hogy elvégezze a dolgát. Később mélyen beleáshatod magad a fájdalomba.

"A fájdalmad a megértésedet körülvevő burok széttörése."

3. Feldolgozatlan trauma feldolgozása

A trauma hajlamos megmaradni a pszichénkben, mert feldolgozatlan marad. A trauma egészséges feldolgozása azt jelenti, hogy értelmet adunk neki, hogy megbékélhessünk vele és továbbléphessünk.

Természetesen ez nem gyerekjáték. A tudás megszerzése és a hozzáértő szakemberek segítségének igénybevétele rendkívül hasznos lehet.

Amikor meggyógyítod a traumádat, és magad mögött tudod hagyni a múltadat, újra biztonságban érezheted magad. A disszociáció nem létezhet együtt a biztonsággal és a kényelemmel. Akkor fog elmúlni, amikor az elméd már nem érzi szükségét, hogy megvédjen téged.

4. Erős önismeret kialakítása

Ha rendszeres olvasó vagy itt, tudod, hogy már milliószor beszéltem az erős én-érzés fontosságáról. A disszociáció széttöredezi az ént: néha átmenetileg, néha hosszú időre.

Az, hogy milyen gyorsan integrálódik újra az éned, attól függ, hogy mennyire rugalmas. Ha törékeny az éned, könnyen szétesik.

A disszociáció a kompartmentalizáció kezdeti szakasza. Amikor disszociálsz, az elméd megkezdi egy különálló identitás létrehozásának folyamatát, különálló emlékekkel. Az elme megpróbálja a fájdalmas emlékeket ebbe az újonnan létrehozott emlékbankba kompartmentalizálni, hogy a "te" emlékezetednek ne kelljen foglalkoznia velük.

Ezért a disszociáció az én zavaraihoz vezet, és megzavarja az én egészséges fejlődését.3

Ez az egyik oka annak, hogy a disszociációt és traumát átélő embereknek alacsony az önértékelésük is. Nem tisztában vannak azzal, hogy kik ők és mit akarnak.

Ha erős önismerettel rendelkezel, jobban ellen tudsz állni a disszociáció szétválasztó erőinek.

Hivatkozások

1. Boysan, M., Goldsmith, R. E., Çavuş, H., Kayri, M., & Keskin, S. (2009). A szorongás, a depresszió és a disszociatív tünetek közötti kapcsolatok: a visszaélés altípusának hatása. Journal of Trauma & Dissociáció , 10 (1), 83-101.
2. Cardefia, E. (1994): A disszociáció területe. Dissociáció: klinikai és elméleti perspektívák , 15-31.
3. Carlson, E. A., Yates, T. M., & Sroufe, L. A. (2009). Dissociation and development of the self.