A következtetések levonása olyan kognitív torzulás vagy kognitív torzítás, amelynek során az ember minimális információ alapján indokolatlan következtetésre jut. Az emberek következtetések levonására hajlamos gépek, amelyek hajlamosak gyors ítéleteket hozni, amelyek gyakran tévesek.

Az emberek heurisztikák vagy mentális rövidítések segítségével jutnak következtetésekre, amelyek a több információ helyett hüvelykujjszabályokon, érzelmeken, tapasztalatokon és emlékezeten alapulnak. A következtetések levonását az a vágy táplálja, hogy lezárásra és a bizonytalanság megszüntetésére törekedjünk.

Példák a következtetések levonására

• Mike nem kap azonnali választ Ritától, és azt hiszi, hogy a lány elvesztette érdeklődését iránta.
• Jennának feltűnik, hogy a főnöke nem mosolygott, amikor köszöntötte. Most már meg van győződve róla, hogy valahogy felbosszantotta. Gondolatban folyton azt fürkészi, mit rontott el.
• Jacob úgy gondolja, hogy rosszul fog teljesíteni a vizsgán, annak ellenére, hogy semmi oka nincs rá.
• Márta úgy gondolja, hogy felelőtlen természete miatt soha nem lesz jó anya.
• Egy állásinterjún egy szőkével való beszélgetés során Bill úgy gondolja, hogy a szőkék buták, és nem érdemes őket felvenni.

Amint az ezekből a példákból látható, a következtetések levonásának gyakori módjai a következők:

1. Következtetések levonása a másik személy gondolatairól és érzéseiről (gondolatolvasás).
2. Következtetések levonása arról, hogy mi fog történni a jövőben (jövendőmondás).
3. Csoportos sztereotípiákon alapuló következtetések levonása (címkézés).

Miért vonnak le elhamarkodott következtetéseket az emberek?

Az elhamarkodott következtetések levonását nemcsak a minimális információ és a lezárásra való törekvés táplálja, hanem az a tendencia is, hogy az ellenkezőjét bizonyító bizonyítékokat figyelmen kívül hagyva megerősítjük a meggyőződésünket.

Tekintettel arra, hogy az elhamarkodott következtetések gyakran vezetnek téves következtetésekhez, könnyű nem észrevenni, hogy néha helyes következtetésekhez is vezethetnek.

Például:

Vicki egy vakrandin rossz előérzetet kapott ettől a fickótól. Később megtudta, hogy a férfi megrögzött hazudozó.

Vezetés közben Márk azonnal a fékre lépett, anélkül, hogy tudta volna, miért. Amikor megnyugodott, észrevette, hogy egy nyúl van az úton.

Néha gyors, intuitív gondolkodásunk alapján tudunk helyes következtetésre jutni. Általában ezek olyan helyzetek, amikor valamilyen fenyegetést észlelünk.

A következtetések levonása elsősorban egy fenyegetést észlelő információfeldolgozó rendszer, amely azért fejlődött ki, hogy segítsen bennünket a fenyegetések gyors észlelésében és gyors cselekvésben. Azok az őseink, akik gyorsan észlelték a fenyegetést és gyorsan cselekedtek, túlélték azokat, akik nem rendelkeztek ezzel a képességgel.

Az, hogy a következtetések levonása fenyegetés-felismerő mechanizmusként fejlődött ki, nyilvánvaló abból, hogy az emberek a modern korban hogyan használják ezt az evolúciós szempontból releváns fenyegetésekkel kapcsolatos következtetések levonására. Ha megnézzük a fenti példákat, mindegyik valamilyen módon kapcsolódik a túléléshez és a szaporodási sikerhez.

Más szóval, valószínűleg elhamarkodott következtetéseket vonunk le, amikor a fenyegetések, amelyekkel szembenézünk, a túlélésünket és a szaporodási sikerünket veszélyeztetik.

A téves ítélet meghozatalának költségei alacsonyabbak, mint a következtetés elkerülésének vagy késleltetésének költségei. Ezt nevezi Paul Gilbert evolúciós pszichológus találóan a "jobb félni, mint megijedni" stratégiának.2

Evolúciós környezetünk tele volt túlélési és társadalmi fenyegetésekkel. Vigyáznunk kellett, hogy elkerüljük a ragadozókat és a többi ember támadásait. Figyelnünk kellett arra, hogy ki a domináns és ki az alárendelt a társadalmi csoportunkban.

Ezenfelül számon kellett tartanunk szövetségeseinket és ellenségeinket, valamint résen kellett lennünk, hogy elkerüljük társaink és barátaink megtévesztését.

Érdekes módon éppen ezek azok a területek, amelyeken az emberek hajlamosak elhamarkodott következtetéseket levonni a modern időkben.

Ez megint csak azért van így, mert ezeken a területeken a nem megfelelő következtetések levonásának költségei sokkal magasabbak, mint a rossz következtetések levonásának költségei. A gyorsaságot előnyben részesítik a pontossággal szemben.

Hogy több példát is mondjak:

1. Azt hiszed, hogy a szerelmed beléd van zúgva, mert egyszer rád mosolygott.

Ha azt hiszed, hogy tetszel nekik, az jobb a szaporodási sikered szempontjából, mintha azt gondolnád, hogy nem. Ha valóban érdeklődnek, akkor növeled a szaporodási esélyeidet. Ha nem, akkor ennek az ítéletnek a meghozatalának költségei alacsonyabbak, mintha azt gondolnád, hogy nem érdekli őket.

Szélsőséges esetekben ez a tendencia téveszmés gondolkodáshoz és egy pszichiátriai állapothoz vezethet, amit úgy hívnak, hogy erotománia amikor valaki tévesen azt hiszi, hogy romantikus kapcsolatban van a szerelmével.

2. Összetévesztesz egy véletlenszerű embert az utcán a szerelmeddel.

Lehet, hogy valamilyen vizuális hasonlóságot mutat a szerelmeddel, például azonos magasság, haj, arcforma, járás stb.

Az érzékelési rendszered azért engedi, hogy lásd a szerelmedet, mert ha kiderülne, hogy valóban a szerelmed, akkor meg tudnád közelíteni, növelve ezzel a szaporodási esélyeidet. Ha figyelmen kívül hagyod az érzékelésedet, és valóban a szerelmed volt, akkor szaporodási szempontból sokat veszíthetsz.

Ez az oka annak is, hogy néha összetévesztünk egy idegent a barátunkkal, üdvözöljük, majd elég kínosan rájövünk, hogy az illető egy teljesen idegen.

Evolúciós szempontból a barátságodra nézve költségesebb, ha nem köszönsz a barátaidnak, amikor találkozol velük, mintha nem a megfelelő személynek köszönsz. Ezért végül túlzásba viszed, hogy minimalizáld a nem köszönés költségeit.

3. Egy kötéldarabot összekeverni egy kígyóval vagy egy köteg cérnát egy pókkal.

Ismét ugyanaz a "jobb félni, mint megijedni" logika: tévesztettél már össze egy pókot egy kötélcsomóval vagy egy kígyót egy kötéldarabbal? Soha nem fordul elő. A kötéldarabok vagy a kötélcsomók nem jelentettek fenyegetést az evolúciós múltunkban.

Az összetett problémák lassú, racionális elemzést igényelnek

A lassú, racionális gondolkodás a közelmúltban fejlődött ki a gyors, elhamarkodott következtetéseken alapuló gondolkodással szemben. Számos modern probléma azonban lassú, racionális elemzést igényel. Számos összetett probléma természeténél fogva ellenáll a nem kielégítő információkon alapuló gyors döntéshozatalnak.

Valóban, az elhamarkodott következtetések levonása a legbiztosabb módja annak, hogy elszúrjuk a dolgokat, amikor ilyen problémákkal foglalkozunk.

A modern korban, különösen a munkában, az elhamarkodott következtetések gyakran vezetnek rossz döntések meghozatalához. Mindig jó ötlet lassítani és több információt gyűjteni. Minél több információval rendelkezünk, annál több bizonyosságunk van. Minél több bizonyosságunk van, annál jobb döntéseket tudunk hozni.

Ha a túlélésről és a társadalmi fenyegetésekről van szó, akkor sem szabad szabad szabad utat engedni a következtetésekre való elhamarkodott hajlamnak. Néha, még ezeken a területeken is, az elhamarkodott következtetések rossz útra vezethetnek.

Mindig, de mindig jó ötlet elemezni a megérzéseidet. Nem azt javaslom, hogy hagyd figyelmen kívül a megérzéseidet, csak elemezd őket, amikor csak tudod. Aztán a meghozandó döntés alapján eldöntheted, hogy követed-e őket, vagy elveted.

Hatalmas, visszafordíthatatlan döntések esetén jobban jársz, ha minél több információt gyűjtesz össze. Kisebb, visszafordítható döntések esetén vállalhatod a kockázatot, ha minimális információval és elemzéssel mész.

Hogyan ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket

Összefoglalva, az alábbiakat érdemes szem előtt tartani, hogy ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket:

1. Mielőtt bármilyen következtetésre jutna, gyűjtsön össze minél több információt a problémáról.
2. Gondolkodjon el a jelenség alternatív magyarázatain, és azon, hogy azok hogyan állnak a bizonyítékokhoz képest.
3. Ismerje fel, hogy bizonyos területeken (túlélés és társadalmi fenyegetések) nagyobb valószínűséggel von le elhamarkodott következtetéseket. Ezeken a területeken óvatosabbnak kell lennie. Tanulmányok azt mutatják, hogy különösen valószínű, hogy kevesebb információt gyűjtünk, amikor rólunk van szó, azaz amikor személyeskedésnek vesszük a dolgokat.3
4. Ellenőrizze a következtetéseit, mielőtt cselekedne, különösen akkor, ha a meghozandó döntés hatalmas és visszafordíthatatlan.
5. Ha elhamarkodottan kell következtetéseket levonnia (pl. nem tud több információt szerezni), próbálja minimalizálni a kockázatokat (pl. készüljön fel a legrosszabbra).
6. Emlékeztesd magad, hogy nem baj, ha bizonytalan vagy. Néha a bizonytalanság jobb, mintha tévednél. Az elméd mindent megtesz, hogy ellenálljon a bizonytalanságnak, és kategorikusan gondolkodjon ("Fenyegetés" vagy "Nincs fenyegetés" kontra "Talán többet kell tanulnom").
7. Képezd magad, hogy jobbá válj az érvelésben és az analitikus gondolkodásban. Minél jobbá válsz ezekben a képességekben, annál inkább fogod alkalmazni őket a döntéseidben.

Elhamarkodott következtetések és aggodalom

Ha elemezzük az emberek aggodalmainak tartalmát, rájövünk, hogy azok szinte mindig evolúciós szempontból releváns dolgok. Az aggódás, ebből a szemszögből nézve, egy olyan pszichológiai mechanizmus, amelynek célja, hogy jobban felkészüljünk a jövőre.

Ha feltételezzük, hogy a legrosszabb fog bekövetkezni, akkor most mindent megteszünk, hogy elkerüljük azt. Ha feltételezzük, hogy a dolgok rendben lesznek, akkor rosszul lehetünk felkészülve, ha mégsem.

Ezért nem az a cél, hogy figyelmen kívül hagyjuk a negatív gondolatokat és érzelmeket, például az aggódást, hanem hogy elemezzük, mennyire arányosak a valósággal.

Néha az aggodalom jogos, néha pedig nem.

Ha jogos, jobb, ha teszel valamit a jövőre való felkészülés érdekében. A jóslatodról kiderülhet, hogy igaz. Ha az aggodalom indokolatlan, emlékeztesd magad, hogy az elméd azért reagálja túl a dolgokat, mert erre tervezték.

Valószínűségekben kell gondolkodnod. Mindig teszteld, hogy mit gondolsz és mit érzel a valósággal. Mindig gyűjts több információt. Ez a legjobb módja annak, hogy hatékonyan irányítsd az elmédet.

Hivatkozások

1. Jolley, S., Thompson, C., Hurley, J., Medin, E., Butler, L., Bebbington, P., ... & Garety, P. (2014). Jumping to the wrong conclusions? An investigation of the mechanisms of reasoning errors in delusions. Pszichiátriai kutatás , 219 (2), 275-282.
2. Gilbert, P. (1998): A kognitív torzulások evolúciós alapja és adaptív funkciói. British Journal of Medical Psychology , 71 (4), 447-463.
3. Lincoln, T. M., Salzmann, S., Ziegler, M., & Westermann, S. (2011). When does jumping-to-conclusions reach its peak? The interaction of vulnerability and situation-characteristics in social reasoning. Journal of Behavior Therapy and Experimental Psychiatry (Viselkedésterápia és kísérleti pszichiátria folyóirat) , 42 (2), 185-191.
4. Garety, P., Freeman, D., Jolley, S., Ross, K., Waller, H., & Dunn, G. (2011). Jumping to conclusions: the psychology of delusional reasoning. Fejlemények a pszichiátriai kezelésben , 17 (5), 332-339.