A dehumanizáció azt jelenti, hogy az embereket megfosztják emberi tulajdonságaiktól. A dehumanizált embereket a dehumanizáló személyek kevésbé embernek tekintik, nem rendelkeznek többé ugyanazzal az értékkel és méltósággal, amit az emberek általában egymásnak tulajdonítanak.

A kutatók a dehumanizáció két típusát azonosították - az állatias és a mechanisztikus dehumanizációt.

Az állatias dehumanizáció során tagadod a másik ember emberi tulajdonságait, és állatnak tekinted. A mechanisztikus dehumanizáció során a másik embert automata gépnek tekinted.

Például mondhatod a barátodnak tréfásan, hogy "Ne viselkedj úgy, mint egy majom". Ebben az esetben dehumanizáltad a barátodat, és az emberi lét magasabb szintjéről a majomlét alacsonyabb szintjére csökkentetted.

Másrészt, ha az embereket "a fogyasztói társadalom csapdáiba vakon beleeső robotoknak" neveznénk, az a mechanisztikus dehumanizáció példája lenne.

Bár a dehumanizációt gyakran tréfásan használják, komoly, sajnálatos következményei is vannak. A történelem során, amikor az egyik társadalmi csoport elnyomott, kizsákmányolt vagy kiirtott egy másik társadalmi csoportot, gyakran folyamodtak az utóbbiak dehumanizálásához, hogy igazolják az atrocitásokat.

"Ha az ellenséges csoport emberalatti, akkor nem emberként kell kezelni őket, és megölni őket rendben van" - így szól az indoklás. Ez a fajta dehumanizáció általában a dehumanizált csoport tagjai iránti undor és megvetés érzésével jár együtt.

Mitől olyan különleges az ember?

A dehumanizálás definíció szerint megköveteli, hogy az embereket és az emberhez hasonló tulajdonságokat piedesztálra emeljük. Csak ha magas értéket tulajdonítunk az emberségnek, akkor degradálhatjuk a nem emberséget alacsony szintre. De miért tesszük ezt?

Az egész a túlélésről szól. Törzsi lények vagyunk, és ahhoz, hogy összetartó társadalmakban létezhessünk, empátiával és tekintettel kellett lennünk más emberekre, különösen a saját csoportunk tagjaira, mert ők nagyobb valószínűséggel voltak rokonaink, mint a csoporton kívüliek.

Tehát az emberiségnek tulajdonított magas érték segítette az erkölcsös és békés együttélést a csoportunkon belül. Amikor azonban más emberi csoportok elleni rablásra és gyilkosságra került sor, az emberiségük tagadása szép önfeloldó igazolásként szolgált.2

A meggyőződések és preferenciák szerepe

A hiedelmek döntő szerepet játszottak és játszanak ma is az emberi társadalmak összekötésében. Még a modern társadalmakban is minden politikai konfliktus, legyen az belső vagy külső, többé-kevésbé a hiedelmek konfliktusa.

A logika, ami itt lejátszódik, a következő: "Ha mindannyian hiszünk X-ben, akkor mindannyian méltó emberek vagyunk, és tisztességesen kell bánnunk egymással. Azok azonban, akik nem hisznek X-ben, alacsonyabb rendűek nálunk, és ki kell zárni őket mint embereket, és szükség esetén rosszul kell bánni velük.".

X a fenti logikában bármilyen minőségi értéket felvehet - egy adott ideológiától kezdve egy konkrét preferenciáig. Még az olyan látszólag ártalmatlan preferenciák is, mint például a "kedvenc zenei zenekar", arra késztethetik az embereket, hogy dehumanizálják és lealacsonyítsák azokat, akik nem osztják a preferenciájukat.

"Mi? Nem szereted a Beatlest? Nem lehetsz ember."

"Nem tekintem embernek azokat, akik a Big Brother-t nézik."

"A bankárok alakváltó gyíkok, akik irányítani akarják a világot."

A dehumanizálástól a humanizálás felé való elmozdulás

Ebből következik, hogy ha valaha is csökkenteni akarjuk a dehumanizációból eredő emberi konfliktusokat, akkor ennek az ellenkezőjét kell tennünk. Egyszerűen fogalmazva, a humanizáció azt jelenti, hogy a külső csoportokat embereknek tekintjük. Ez az a mindig is nehéz feladat, hogy emlékeztessük magunkat arra, hogy ők is olyanok, mint mi, akik történetesen máshol élnek, vagy a miénktől eltérő hiedelmekkel és preferenciákkal rendelkeznek.

Ennek egyik módja a külső csoportokkal való interakció. A kutatások azt mutatják, hogy a külső csoportokkal való gyakori érintkezés kiváltja a humanizáció iránti vágyat, és a külső csoportokkal való humanizáció viszont a külső csoport tagjaival való érintkezés iránti vágyat eredményezi. Ez tehát mindkét irányba hat.3

Megjósolhatjuk, hogy azok, akik hisznek abban, hogy az emberek egyediek és felsőbbrendűek az állatoknál, nagyobb valószínűséggel fognak dehumanizálni. Valóban, a kutatások megerősítik, hogy azok, akik hisznek abban, hogy az állatok és az emberek viszonylag hasonlóak, kisebb valószínűséggel dehumanizálják a bevándorlókat, és kedvezőbben viszonyulnak hozzájuk.4

Antropomorfizmus

Az emberi lények furcsák. Miközben minden racionalitásunk ellenére nem okoz gondot, hogy dehumanizáljunk valakit, aki úgy néz ki, úgy beszél, úgy jár és úgy lélegzik, mint egy ember, néha emberhez hasonló tulajdonságokat tulajdonítunk nem emberi tárgyaknak. Ezt a furcsa, de gyakori jelenséget antropomorfizmusnak nevezzük.

Példaként említhetjük azokat az embereket, akik úgy beszélnek az autójukról, mintha a házastársukról beszélnének ("Szervizre van szüksége", mondják majd), akik a növényeikhez beszélnek, és akik felöltöztetik a háziállataikat. Egy lelkes fotós ismerősöm egyszer bevallotta, hogy a DSLR fényképezőgépe a barátnője, én magam pedig egyszer "a babámnak" neveztem ezt a blogot, miközben a sikerével dicsekedtem.

Ha figyeljük, hogy az emberek milyen tárgyakat antropomorfizálnak az életükben, az jó módja lehet annak, hogy megértsük, mit értékelnek a leginkább.

Hivatkozások

1. Haslam, N. (2006). Dehumanizáció: Egy integratív áttekintés. Személyiség- és szociálpszichológiai áttekintés , 10 (3), 252-264.
2. Bandura, A., Underwood, B., & Fromson, M. E. (1975). Az agresszió gátlása a felelősség elterjedése és az áldozatok dehumanizálása révén. Journal of research in personality , 9 (4), 253-269.
3. Capozza, D., Di Bernardo, G. A., & Falvo, R. (2017). Intergroup Contact and Outgroup Humanization: Is the Causal Relationship Uni-or Bidirectional?. PloS one , 12 (1), e0170554.
4. Costello, K., & Hodson, G. (2010). A dehumanizáció gyökereinek feltárása: Az állat-ember hasonlóság szerepe a bevándorlók humanizálódásának elősegítésében. Csoportfolyamatok & Csoportközi kapcsolatok , 13 (1), 3-22.