Ahhoz, hogy megértsük, mi okozza a túlgondolkodást, meg kell értenünk, miért gondolkodunk egyáltalán. Ezután elkezdhetjük feltárni, miért megy túlpörgésbe ez a folyamat, és mit lehet tenni a leküzdésére.

A 20. század első felében a pszichológia területén a behavioristák domináltak. Úgy vélték, hogy a viselkedés a mentális asszociációk és a viselkedés következményeinek terméke. Ez adta a klasszikus kondicionálás és az operáns kondicionálás születését.

Egyszerűen fogalmazva, a klasszikus kondicionálás azt mondja, hogy ha egy inger és egy válasz gyakran együtt fordul elő, akkor az inger kiváltja a választ. Egy klasszikus kísérletben Pavlov kutyáinak minden alkalommal, amikor ételt adtak, egy csengőt csöngettek meg úgy, hogy a csengő hangja az étel hiányában is választ (nyálelválasztást) váltott ki.

Másrészt az operáns kondicionálás szerint a viselkedés a következmények következménye. Ha egy viselkedésnek pozitív következménye van, akkor valószínűleg megismételjük azt. A negatív következményekkel járó viselkedés esetében ennek az ellenkezője igaz.

A behaviorizmus szerint tehát az emberi elme egy fekete doboz, amely a kapott ingerek függvényében válaszreakciót generál.

Aztán jöttek a kognitivisták, akik szerint a fekete dobozban is zajlik valami, ami a viselkedést - a gondolkodást - eredményezi.

E nézet szerint az emberi elme az információk feldolgozója. Ahelyett, hogy csak vakon reagálnánk az ingerekre, feldolgozzuk/értelmezzük a velünk történő dolgokat. A gondolkodás segít nekünk a problémamegoldásban, a cselekvésünk megtervezésében, a döntéshozatalban stb.

Miért gondolkodunk túl sokat?

Röviden, túlgondolkodunk, amikor elakadunk a környezetünkben történt dolgok feldolgozása/értelmezése közben.

Bármely adott pillanatban a két dolog közül bármelyikre figyelhetsz - arra, ami a környezetedben történik, és arra, ami az elmédben zajlik. Nehéz egyszerre mindkettőre figyelni. Még a kettő közötti gyors váltás is nagyfokú tudatosságot igényel.

Nos, ahhoz, hogy megoldjuk a környezetünkben felmerülő problémákat, gyakran gondolkodnunk kell. Más szóval, vissza kell lépnünk, és figyelmünket a környezetről az elménkre kell irányítanunk. Nehéz egyszerre gondolkodni és a környezetünkkel foglalkozni. Korlátozott mentális erőforrásaink vannak.

Ha képesek vagyunk gyorsan megoldani egy problémát, akkor gyorsan visszatérhetünk a környezetünkkel való foglalkozáshoz. Mit gondolsz, mi történik, ha egy összetett problémával szembesülünk, amit nem könnyű megoldani? Pontosan! Túl sokat fogunk gondolkodni.

Túlgondolkodunk, mert a probléma természete ezt követeli meg. Azzal, hogy túlgondolkodsz, az elméd sikeresen a problémára irányítja a figyelmedet. A fejedben vagy, mert onnan tudsz megoldást találni az összetett problémádra.

Minél összetettebb a probléma, annál többet és hosszabb ideig fogsz túlgondolkodni. Nem számít, hogy a probléma megoldható vagy nem megoldható; az agyad túlgondolkodó üzemmódba kapcsol, mert csak így tudja, hogyan oldja meg a nehéz vagy új problémákat.

Tegyük fel, hogy most buktál meg egy vizsgán. Amikor hazaérsz, azon kapod magad, hogy újra és újra azon gondolkodsz, mi történt. Az elméd érzékeli, hogy valami nincs rendben a környezetedben.

Ezért megpróbálja visszahozni Önt a saját fejébe, hogy megértse, mi történt, miért történt, és hogyan oldhatja meg vagy előzheti meg a jövőben.

Ez a túlgondolkodás általában akkor ér véget, amikor megígéri magának, hogy a következő dolgozatra keményebben fog tanulni. Ha azonban egy probléma ennél sokkal összetettebb, akkor a túlgondolkodás végtelenül sokáig fog tartani.

Összefoglalva, a túlgondolkodás egy olyan mechanizmus, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük összetett problémáink természetét, és így megpróbáljuk megoldani azokat.

A túlgondolkodás nem szokás

Az a probléma azzal, hogy a túlgondolkodást szokásként vagy tulajdonságként tekintjük, hogy figyelmen kívül hagyjuk a kontextust, amelyben történik, és a célját. Az úgynevezett megszokott túlgondolkodó nem gondolkodik túl mindent állandóan.

Amikor az emberek túlgondolkodnak, a legtöbbször jó okuk van rá, hogy ezt tegyék. A túlgondolkodás intenzitása és gyakorisága attól függ, hogy milyen összetett és egyedi problémával áll szemben az egyén.

Ha a túlgondolkodást csak egy újabb rossz szokásként kezeljük, amitől olyan dolgokkal kell megszabadulnunk, mint a figyelemelterelés és az odafigyelés, akkor nem látjuk a teljes képet. A szokásokhoz valamilyen jutalom is kapcsolódik. Ez nem igaz a túlgondolkodásra, ami általában idővel csak rosszabbá teszi az ember közérzetét.

Miért rossz érzés a túlgondolkodás

Az emberek szeretnének megszabadulni a túlgondolkodástól, mert az gyakran rossz érzés, és stresszhez és depresszióhoz vezethet. A rumináció valójában a depresszió erős előrejelzője.

A depresszióról szóló cikkemben, valamint a Depresszió rejtett célja című könyvemben azt mondtam, hogy a depresszió lelassít minket, hogy az életünk problémáin rágódhassunk.

A helyzet az, hogy mint sok más dolog a pszichológiában, nem teljesen világos, hogy a rumináció okoz-e depressziót, vagy a depresszió vezet ruminációhoz. Gyanítom, hogy ez egy kétirányú kapcsolat. Mindkettő egymás oka és hatása.

A túlgondolkodás különböző okok miatt vezethet negatív érzelmekhez:

Először is, ha túl sokat gondolkodsz anélkül, hogy bármilyen megoldás a láthatáron lenne, rosszul érzed magad, mert reménytelenné és tehetetlenné válsz. Másodszor, ha nem vagy biztos a lehetséges megoldásodban, rosszul érzed magad, mert hiányzik a motivációd a megoldásod megvalósításához.

Harmadszor, az olyan negatív gondolatok, mint "Miért történik ez mindig velem?" vagy "Rossz a szerencsém" vagy "Ez ártani fog a jövőmnek" negatív érzelmekhez vezethetnek.

Emellett, amikor egy érzelmi állapotban vagyunk, legyen az pozitív vagy negatív, hajlamosak vagyunk meghosszabbítani azt. Ezért teszünk több olyan dolgot, ami boldogsággal tölt el minket, amikor boldogok vagyunk, és ezért látunk mindent negatívan, amikor rosszul érezzük magunkat. Én ezt érzelmi tehetetlenségnek szoktam nevezni.

Ha a túlgondolkodás negatív érzelmekhez vezet, akkor valószínű, hogy a semleges dolgokat negatívnak fogod érzékelni, hogy meghosszabbítsd a negatív érzelmi állapotodat.

Fontos felismerni, hogy a túlgondolkodás önmagában nem probléma, hanem az, hogy nem oldja meg a problémáidat. Persze, ha a túlgondolkodás végül rosszul érzed magad, és nem oldja meg a problémádat, akkor tudni akarod, hogyan állíthatod meg, és olyan cikkekre bukkansz, mint ez.

Visszataszítóak számomra az olyan általános tanácsok, mint "kerüld el az analízis bénulását" vagy "válj a cselekvés emberévé".

Hogyan várhatod el valakitől, aki egy összetett problémával szembesül, hogy azonnal cselekedjen? Nem ártana, ha először megpróbálná teljesen megérteni a probléma természetét és következményeit?

Csak azért, mert időt szánsz arra, hogy megértsd a problémádat, és nem cselekszel azonnal, még nem jelenti azt, hogy nem vagy a "cselekvés embere".

Ugyanakkor a túlgondolás, a probléma teljes feldolgozása után döntést kell hoznod. Megoldható-e? Megéri-e megoldani? Meg lehet-e irányítani? Vagy inkább hagyd el és felejtsd el?

Adj az elmédnek szilárd okokat arra, hogy kövessen egy utat, és az követni fogja.

A túlgondolkodás leküzdése

A túlgondolkodás automatikusan megszűnik, ha megoldod azt a problémát, ami a túlgondolkodásra késztet. Ha többet kell gondolkodnod, hogy eldöntsd, milyen karrierutat kell választanod, mint hogy eldöntsd, mit egyél vacsorára, akkor mi a baj ebben? Miért démonizálod a túlgondolkozást?

A túlgondolkodás többnyire jó dolog. Ha túlgondolkodó vagy, akkor valószínűleg intelligens vagy, és képes vagy minden szempontból megvizsgálni egy problémát. A hangsúlyt nem arra kell helyezni, hogy hogyan hagyd abba a túlgondolkodást, hanem arra, hogy miért gondolkodsz túl, különösen arra, hogy miért nem működik a túlgondolkodásod.

Nincs megoldás a láthatáron? Mi lenne, ha változtatnál azon, ahogyan a problémához közelítesz? Mi lenne, ha segítséget kérnél egy olyan személytől, aki ugyanezzel a problémával szembesült?

Olyan időket élünk, amikor folyamatosan egyre összetettebb problémákkal szembesülünk. Elmúltak azok az idők, amikor egyszerűen csak vadászni és gyűjteni kellett, hogy boldoguljunk.

Az elménk olyan környezethez alkalmazkodott, amelyben az élet közel sem volt olyan összetett, mint manapság. Ha tehát az elméd több időt akar tölteni egy problémán való rágódással, hagyd, adj neki egy kis szünetet. Olyan feladatokkal küzd, amelyek nem is szerepeltek a munkaköri leírásában.