A karok nyújtása a fej fölé testbeszéd gesztusát gyakran kíséri ásítás, azaz az arcizmok megfeszítése a száj kinyitása közben. És mély, lassú belégzés, majd gyors kilégzés kíséri.

Az ásítás és a karok nyújtása egymástól függetlenül is előfordulhat, de ha együtt fordulnak elő, a gesztust a következőképpen nevezik. pandiculation .

A pandikuláció olyan önkéntelen gesztus, amikor az ember az egyik vagy mindkét karját a feje fölé vagy oldalra nyújtja. A nyújtás a hát felső részén is érezhető.

Ezt a gesztust lehet ülve vagy állva végezni. Az ujjakat lehet összekulcsolni, lehet nem összekulcsolni. A könyök lehet behajlítva, lehet nem behajlítva. Néha az ezt a gesztust végző személy a nyakát is kinyújtja az állát felemelve, és megérinti a tarkóját.

Ha állva végezzük, a gesztus a feszültség és az ellazulás hullámát indítja el az egész testben, és az illető egy pillanatra felemeli a sarkát.

A karok nyújtása a fej fölé és az ásítás néha a szemek rövid ideig tartó becsukódásával járhat együtt. Néha a törzs oldalról oldalra csavarodhat.

Minden gerinces állatról ismert, hogy meglehetősen hasonlóan pandikulál. A kutyák és macskák naponta többször is megteszik ezt. A lovak, oroszlánok, tigrisek, leopárdok, madarak, halak, mind megteszik.

Ez azt mutatja, hogy a pandikuláció evolúciósan régi viselkedés, amely a legkorábbi gerincesek óta megmaradt bennünk.

Még az emberi magzat is megteszi ezt a gesztust a méhben, körülbelül 12 héttel a fogantatás után.2

Vegye figyelembe, hogy az edzés vagy jóga előtti önkéntes nyújtás nem pandikuláció. A pandikuláció önkéntelen, és az agy idősebb, ösztönösebb részei irányítják.

Mikor nyújtjuk a karunkat a fejünk fölé?

Ezt a gesztust reggel ébredéskor és alvás előtt is végezhetjük. Az ásítás gyakoribb, mint a karnyújtás, amikor aludni készülünk, és egy pillanat múlva megtudhatod, miért.

Általában ezt a gesztust hosszú ideig tartó fizikai inaktivitás után végzi az ember, például azon kaphatja magát, hogy hosszú ideig egy helyben ülve csinálja.

Az alvás természetesen a fizikai inaktivitás hosszú időszakát is jelenti.

Miért pandikulálunk? A fiziológiai szemszögből

Ha sokáig alszol vagy egy helyben ülsz, az izmaid hozzászoknak ahhoz, hogy nem mozognak. A nyújtás a test módja arra, hogy az izmaidat újra mozgásra készítsd. Jelek egész sorát küldi az agy izomirányító központjába, újra összekovácsolva a kapcsolatot az érzékszervi és a motoros irányító területek között.

Az állatoknál is megfigyelték, hogy a pandiculáció az alacsony aktivitású időszakokból a magas aktivitású időszakokba való átmenet során következik be.

Ez a gesztus feloldja az izmok feszességét vagy beszűkülését, csökkentve a fájdalom, a sérülés vagy a görcs esélyét.

A nyújtás és az ásítás pszichológiai okai

Nyújtózkodást és ásítást is végezhetünk a lelki stressz oldására. A nyújtás jó érzés, és az emberek gyakran felfrissülve érzik magukat egy-egy nyújtás és ásítás után.

Hogy pontosan miért ásítunk, az egyfajta rejtély, de azért van néhány jó magyarázat, ami értelmet ad.

A legértelmesebb magyarázat szerint az ásítás lehetővé teszi az agy számára, hogy a figyelmetlenségből vagy nyugalmi állapotból (nem figyelni) a figyelemre való átváltást (éber állapotba).3

Más szóval, az ásítással az agyad megpróbál újra működésbe lépni. Ez egy kísérlet arra, hogy egy figyelmetlenséget követő időszak után újra figyelni tudj.

Míg a nyújtással a testet ébresztjük fel, addig az ásítással az agyat ébresztjük fel. Ha a testet és az agyat is fel kell ébresztenünk, akkor a nyújtás mellett ásíthatunk is.

Ez megmagyarázza, hogy miért ásítunk, amikor reggel felébredünk. Megpróbáljuk az agyunkat újra működésbe hozni egy hosszú eszméletlen időszak után, hogy figyelni tudjunk a környezetünkre.

Ez azt is megmagyarázza, hogy miért ásítunk, amikor aludni készülünk.

Az alvás előtti ásítás egy módja annak, hogy a figyelmet az adott feladatra irányítsuk. Az alvás előtti ásítás gyakorisága megnő, amikor az alvást halogatjuk, hogy valamire koncentráljunk.

Egyrészt az agyad és a tested fáradt és pihenni akar, másrészt azt akarod, hogy az agyad a munkádra vagy a tanulásra koncentráljon. Ez a konfliktus folyamatos ásításhoz vezet - az agy próbál ébren tartani, annak ellenére, hogy nem akarod.

Végül, amikor érdektelenek vagyunk, nehéz odafigyelni. Ásítunk, amikor unatkozunk, így kényszeresen arra figyelünk, amire nem akarunk figyelni.

Az ásítás és a nyújtás annak ellenére, hogy gyakran együtt fordul elő, különböző okokból történhet.

Tegyük fel, hogy egy konferencián tart előadást. Amikor befejezi egyórás előadását, észreveszi, hogy a közönség néhány tagja kinyújtóztatja a karját, néhányan ásítanak, néhányan pedig mindkettőt teszik.

Csábító azt gondolni, hogy unalmasnak találták a beszédedet. Azonban miután végigolvastad ezt a cikket, nem vonhatod le ilyen könnyen ezt a következtetést.

A nyújtózkodás, akár ásítással, akár anélkül, valószínűleg azért történt, mert sokáig kellett egy helyben ülniük.

Az ásítás, különösen a nyújtózkodás nélküli ásítás azt jelezheti, hogy mentálisan fáradtak, álmosak vagy unatkoznak.

Az unalom tehát csak egy lehetőség a sok közül.

Hivatkozások

1. Fraser, A. F. (1989). Pandiculation: a szisztematikus nyújtás összehasonlító jelensége. Alkalmazott állati viselkedéstudomány , 23 (3), 263-268.
2. De Vries, J. I., Visser, G. H., & Prechtl, H. F. (1982). The emergence of fetal behaviour. I. Qualitative aspects. Korai emberi fejlődés , 7 (4), 301-322.
3. Walusinski, O. (2014). Hogyan kapcsolja át az ásítás az alapértelmezett üzemmódú hálózatot a figyelmi hálózatra a cerebrospinális folyadékáramlás aktiválásával. Klinikai anatómia , 27 (2), 201-209.