Sokan úgy vélik, hogy a stresszre vagy a közelgő veszélyre adott első reakciónk a harc vagy menekülés válaszreakció. Mielőtt azonban menekülnénk vagy harcolnánk, időre van szükségünk, hogy felmérjük a helyzetet, és eldöntsük, mi lenne a legjobb megoldás - harcolni vagy menekülni.

Ez az úgynevezett "megdermedési reakciót" eredményezi, amelyet akkor tapasztalunk, amikor stresszes vagy félelmetes helyzetbe kerülünk. A megdermedési reakciónak van néhány könnyen azonosítható fizikai tünete.

A test mozdulatlanná válik, mintha egy helyben toporognánk. A légzés felszínessé válik, olyannyira, hogy az ember egy ideig visszatartja a lélegzetét.

Ennek a megdermedési reakciónak az időtartama a helyzet súlyosságától függően néhány milliszekundumtól néhány másodpercig terjedhet. A megdermedési reakció időtartama attól is függ, hogy mennyi időbe telik, amíg felmérjük a helyzetet, és eldöntjük, mi a legjobb megoldás.

Néha előfordul, hogy a lefagyás után nem tudunk dönteni harc és menekülés között, hanem továbbra is fagyott állapotban maradunk, mert ez a legjobb, amit tehetünk a túlélésünk érdekében. Más szóval, csak azért fagyunk meg, hogy megfagyjunk. Ez a disszociáció egyik példája. Az élmény annyira traumatikus és szörnyű, hogy az elme, akárcsak a test, egyszerűen kikapcsol.

A fagyasztási reakció eredete

Őseinknek állandóan figyelniük kellett a ragadozókat, hogy biztosítsák túlélésüket. Az emberek és sok más állat által kifejlesztett egyik túlélési stratégia az volt, hogy a veszély láttán megdermednek.

Bármilyen mozgás esetleg felhívhatja egy ragadozó figyelmét, ami óhatatlanul csökkentené a túlélési esélyeiket.

Amellett, hogy gondoskodtak arról, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a mozgást, a megállási reakció lehetővé tette őseink számára, hogy teljes mértékben felmérjék a helyzetet, és a legjobb cselekvési módot válasszák.

Az állatmegfigyelők tudják, hogy amikor egyes emlősök nem tudnak elmenekülni a ragadozó elől a veszély elől, halált színlelnek azzal, hogy mozdulatlanul, sőt lélegzetvisszafojtva fekszenek. A ragadozó halottnak hiszi őket, és nem vesz róluk tudomást.

Ennek az az oka, hogy a legtöbb macskaféle ragadozó (tigris, oroszlán stb.) a zsákmányszerzés "üldözd, buktasd és öld meg" mechanizmusára van programozva. Ha láttad valamelyik tigrisvadászó-szarvasvadász show-t, észrevehetted, hogy a nagymacskák gyakran figyelmen kívül hagyják a mozdulatlan zsákmányt.

Egyes szakértők szerint azért teszik ezt, mert a mozgáshiány betegséget jelezhet. Az oroszlánok és a tigrisek ezért kerülik a mozdulatlan zsákmányt, hogy ne kapjanak el semmilyen betegséget. Ehelyett inkább az egészséges, mozgékony, futó táplálékot részesítik előnyben.

Ez a rövid klip a Nature videón mutatja be az egér fagyasztási reakcióját, amikor fenyegetés éri:

Mielőtt ezt a bejegyzést egy Animal Planet epizóddá változtatnám, menjünk tovább, és nézzünk meg néhány példát a fagyási reakcióra a modern életünkben.

Példák a fagyasztási reakcióra emberekben

A megdermedési reakció őseink genetikai öröksége, és ma is velünk van, mint az első védelmi vonalunk a vélt fenyegetéssel vagy veszéllyel szemben. A mindennapi életben gyakran használjuk a "félelemtől megfagyott" kifejezést.

Ha jártál már olyan állatbemutatókon vagy cirkuszokban, ahol oroszlánt vagy tigrist engednek ki a színpadra, talán észrevetted, hogy az első két-három sorban ülők mozdulatlanná válnak. Kerülnek minden felesleges mozdulatot vagy gesztust.

Légzésük lelassul, és testük megmerevedik, mivel megdermednek a félelemtől, mert túl közel kerültek egy veszélyes állathoz.

Hasonló viselkedést tanúsítanak egyes emberek, akik először jelennek meg egy állásinterjún. Csak ülnek mozdulatlanul a székükben, kifejezéstelen arccal, mintha márványszobor lennének. Légzésük és testük a fagyási reakció jellegzetes változásain megy keresztül.

Amikor vége az interjúnak, és elhagyják a szobát, talán fellélegeznek, hogy levezessék a felgyülemlett feszültséget.

Lehet, hogy van egy szociálisan szorongó barátod, aki a magánéletben nyugodt, de társasági helyzetekben hirtelen merevvé válik. Ez egy tudatalatti kísérlet arra, hogy elkerüljön minden olyan "hibát", amely felesleges figyelmet keltene vagy nyilvános megaláztatást okozna.

Az utóbbi időben történt számos tragikus iskolai lövöldözés során megfigyelték, hogy sok gyerek úgy menekült meg a haláltól, hogy mozdulatlanul feküdt és színlelte a halált. Minden kiváló katona tudja, hogy ez egy nagyon hasznos túlélési taktika.

A bántalmazás áldozatai gyakran megdermednek, amikor bántalmazóik vagy olyan emberek jelenlétében vannak, akik úgy hasonlítanak rájuk, mint amikor ténylegesen bántalmazták őket.

Sok ilyen áldozat, amikor a traumatikus tünetek enyhítése érdekében tanácsadást kér, bűntudatot érez, amiért nem tett semmit, csak egyszerűen megfagyott, amikor bántalmazták.

A fagyasztás volt a legjobb lehetőség, ami a tudatalattijuknak akkoriban eszébe jutott, így valójában nem az ő hibájuk, hogy egyszerűen lefagytak és nem tettek semmit. A tudatalatti elvégzi a saját számításait. Talán úgy döntött, hogy a bántalmazás súlyosabb lehet, ha a bántalmazó akarata ellenére a harc vagy a menekülés mellett döntöttek.

Viselkedésünket nagymértékben befolyásolja az adott helyzetben a cselekvés lehetséges előnyeinek és kockázatainak tudattalan mérlegelése. (Miért tesszük azt, amit teszünk, és miért nem azt, amit nem teszünk?)

Képzeld el, hogy az éjszaka közepén vacsorázol vagy pókerezel a barátaiddal. Váratlanul kopogtatnak az ajtón. Természetesen ez a helyzet nem intenzíven félelmetes, de a félelem egy eleme benne rejlik a bizonytalanságban, hogy ki lehet az ajtóban.

Hirtelen mindenki mozdulatlanná válik, mintha valami természetfeletti lény megnyomta volna a távirányító "szünet" gombját, hogy megállítsa mindenki cselekvését és mozgását.

Mindenki mozdulatlanul áll, ügyelve arra, hogy ne vonják magukra a figyelmet. Minden lehetséges információt összegyűjtenek, és gondosan követik a kinti "ragadozó" mozgását.

Az egyik fickó összeszedi elég bátorságát, hogy kitörjön a dermedtségi reakcióból. Lassan lépked, és tétován kinyitja az ajtót. A szíve mostanra már hevesen ver, készül a ragadozóval való küzdelemre vagy a menekülésre.

Motyog valamit az idegennek, majd odafordul a barátaihoz egy oda nem illő mosollyal: "Srácok, ő Ben, a szomszédom. Hallotta a nevetésünket és az ordítozásunkat, és szeretne csatlakozni a mókához".

Mindenki folytatja a saját tevékenységét, mintha a természetfeletti lény most megnyomta volna a "play" gombot a távirányítóján.

Nos, reméljük, hogy az életünk nem csak egy tévéműsor, amit valami egyszarvú démon néz.