A traumatikus élmény olyan élmény, amely veszélybe sodorja az embert. A traumára stresszel válaszolunk. A hosszan tartó traumatikus stressz jelentős negatív pszichológiai és fiziológiai hatásokkal járhat az emberre.

A traumát okozhatja egyszeri esemény, például egy szerettünk elvesztése, vagy az időn át tartó folyamatos stressz, például egy bántalmazó partnerrel való együttélés.

A következő események okozhatnak traumát:

• Fizikai bántalmazás
• Érzelmi bántalmazás
• Szexuális visszaélés
• Elhagyás
• Elhanyagolás
• Baleset
• Egy szerettünk elvesztése
• Betegség

A traumatikus stressz generál védekező reakciókat vált ki bennünk, hogy meg tudjuk védeni magunkat a veszélytől. Ezeket a reakciókat nagyjából két típusba sorolhatjuk:

A) Aktív válaszok (cselekvés elősegítése)

• Harc
• Repülés
• Agresszió
• Anger
• Szorongás

B) Immobilitási reakciók (elősegítik a tétlenséget)

• Fagyasztás
• Halvány
• Dissociáció
• Depresszió

A helyzettől és a fenyegetés típusától függően egy vagy több ilyen védekező válaszreakciót válthat ki. Mindegyik válaszreakció célja a veszély elhárítása és a túlélés elősegítése.

Miért különösen káros a gyermekkori trauma

Dissociáció

A gyermekek gyengék és tehetetlenek. Amikor traumatikus élményen mennek keresztül, nem tudják megvédeni magukat. A legtöbb esetben sem harcolni, sem menekülni nem tudnak a fenyegető helyzetek elől.

Amit megtehetnek - és általában meg is tesznek -, hogy megvédjék magukat, az a disszociáció. A disszociáció a tudat elszakadását jelenti a valóságtól. Mivel a bántalmazás és a trauma valósága fájdalmas, a gyerekek disszociálnak a fájdalmas érzelmeiktől.

Fejlődő agyak

A kisgyermekek agya gyorsabb ütemben fejlődik, ami rendkívül érzékennyé teszi őket a környezeti változásokkal szemben. A gyermekeknek az egészséges agyfejlődéshez megfelelő és következetes szeretetre, támogatásra, gondoskodásra, elfogadásra és reagálásra van szükségük a gondozóik részéről.

Ha ez a megfelelő és következetes gondoskodás hiányzik, az traumatikus élményt jelent. Trauma a korai gyermekkorban érzékennyé teszi a az ember stresszre adott válaszrendszerét, azaz a személy erősen reaktívvá válik a jövőbeli stresszorokkal szemben.

Ez az idegrendszer túlélési mechanizmusa. Túlhajt, hogy a gyermeket a lehető legjobban megvédje a veszélytől, most és a jövőben.

Érzelmi elfojtás

Sok család nem bátorítja a gyermekeket arra, hogy beszéljenek negatív élményeikről és érzelmeikről. Ennek eredményeként az ilyen családokban élő gyermekek soha nem kapnak esélyt arra, hogy kifejezzék, feldolgozzák és meggyógyítsák traumáikat.

Nem meglepő, hogy a kisgyermekek számára gyakran a szülők jelentik a traumák elsődleges forrását. A nem megfelelő és következetlen gondoskodásnak köszönhetően a gyermekeknél kötődési és stresszszabályozási problémák alakulnak ki, amelyeket felnőttkorukban is magukkal cipelnek.1

A gyermekkori trauma hatásai

Ha a gyermekeket bántalmazzák, vagy nem kapnak megfelelő és következetes gondoskodást, kötődési problémák alakulnak ki náluk. Bizonytalanul kötődnek szüleikhez, és ezt a bizonytalanságot felnőttkori kapcsolataikba is átviszik.2

Felnőttként nehezen bíznak meg másokban, és szorongva ragaszkodnak romantikus partnereikhez. Stresszszabályozási problémáik vannak. Könnyen stresszelnek, és egészségtelen megküzdési módokhoz folyamodnak.

Emellett hajlamosak állandó aggodalomtól és szorongástól szenvedni. Idegrendszerük állandóan a veszélyt keresi.

Ha a gyermekkori trauma súlyos, akkor az úgynevezett poszttraumás stressz zavarban (PTSD) szenvednek. Ez egy olyan szélsőséges állapot, amikor a személy túlzott félelmet, szorongást, tolakodó gondolatokat, emlékeket, flashbackeket és rémálmokat él át a traumával kapcsolatban.3

Amit sokan nem vesznek észre, hogy a PTSD tünetei egy spektrumon helyezkednek el. Ha Ön akár csak enyhe traumát is átélt gyermekkorában, akkor valószínűleg enyhe PTSD tüneteket tapasztal.

Félelmet és szorongást tapasztalhat, de nem annyira, hogy az megzavarja a mindennapi életét. A traumával kapcsolatos tolakodó gondolatokat, mini flashbackeket és időnként rémálmokat tapasztalhat.

Ha például egy szülője gyermekkorában túlzottan kritikus volt Önnel szemben, az az érzelmi bántalmazás egy formája. Felnőttként tapasztalhat néhány enyhe PTSD-tünetet, például szorongást a szülő jelenlétében.

Az ő tolakodó, kritikus hangjuk kísérti Önt, és a saját kritikus önbeszédévé válik. Az is előfordulhat, hogy mini-visszatérésekben kritizálják Önt, amikor hibázik vagy fontos döntéseket hoz. (Töltse ki a gyermekkori trauma-kérdőívet.)

Habituáció és szenzibilizáció

Miért kísértenek a gyermekkori traumák felnőttkorban is?

Képzelje el, hogy az íróasztalánál dolgozik, valaki hátulról közeledik Önhöz, és azt mondja: "BOO". Az elméje érzi, hogy veszélyben van. Ön megijed, és felugrik a székében. Ez egy egyszerű példa a menekülési stresszreakcióra. A székében való ugrálás vagy a hátrálás egy módja annak, hogy elkerülje a veszélyforrást.

Mivel hamarosan rájössz, hogy a veszély nem valós, visszaereszkedsz a székedbe, és újra elkezded a munkát.

A következő alkalommal, amikor megpróbálnak megijeszteni, már kevésbé ijedsz meg. Végül egyáltalán nem fogsz megijedni, és talán még a szemedet is forgatod rájuk. Ezt a folyamatot nevezik megszokás Az idegrendszered hozzászokik ugyanahhoz az ismétlődő ingerhez.

A megszokás ellentéte az érzékenyítés. Az érzékenyítés akkor következik be, amikor a megszokás gátolt. A megszokás pedig akkor gátolt, amikor a veszély valós vagy túl nagy.

Képzeld el újra ugyanazt a forgatókönyvet. Az íróasztalodon dolgozol, és valaki fegyvert szegez a tarkódra. Erős félelmet tapasztalsz. Az elméd túlpörög, és kétségbeesetten keresi a kiutat a veszélyből.

Ez az esemény képes traumatizálni téged, mert a veszély valós és nagy. Az idegrendszered nem engedheti meg magának, hogy hozzászokjon. Ehelyett érzékennyé válik rá.

Túlérzékennyé válsz minden hasonló jövőbeli veszélyre vagy ingerre. Egy fegyver látványa pánikot kelt benned, és visszaemlékezéseket kapsz az eseményről. Az elméd folyamatosan lejátssza a traumatikus emléket, hogy jobban felkészülj, és fontos túlélési leckéket tanulj belőle. Úgy véli, hogy még mindig veszélyben vagy.

A trauma gyógyításának módja az, hogy meggyőzzük az elmét arról, hogy már nem vagyunk veszélyben. Ez a trauma elismerésével kezdődik. A traumatikus esemény részben azért játszódik le újra és újra az elmében, mert nem ismerte el és nem dolgozta fel értelmesen.

A gyermekkori trauma gyógyításának módjai

1. Nyugtázás

Sok ember számára a gyermekkori trauma olyan, mint egy lap az elméjük böngészőjében, amelyet nem tudnak bezárni. Nyitva marad, és gyakran elvonja a figyelmüket, és megvonja a figyelmüket. Elferdíti a világról alkotott képüket, és túlreagálásra készteti őket a nem fenyegető helyzetekben.

Ez a sötétség egyszerűen ott van bennük, és nem múlik el.

Mégis, ha megkérjük őket, hogy írják le traumatikus élményeiket, általában nagy nehézségekbe ütköznek. Ennek oka, hogy a traumatikus esemény erősen érzelmi jellegű, és kikapcsolja az agy logikus, nyelvi alapú területeit.4

Valójában minden intenzív érzelmi élménynek ugyanaz a hatása. Ezért vannak a mondatok:

"Elakadt a szavam."

"Nem tudom szavakba önteni, milyen érzés volt."

E jelenség miatt az embereknek ritkán van verbális emlékük a traumájukról. Ha nincs verbális emlékük, nem tudnak rá gondolni. Ha nem tudnak rá gondolni, nem tudnak róla beszélni.

Ezért a múltbéli traumák feltárásához szükség lehet némi kutakodásra és olyan emberek megkérdezésére, akik jobban emlékeznek a történtekre.

2. Kifejezés

Ideális esetben tudatosan el akarod ismerni, majd verbálisan kifejezni a gyermekkori traumádat. Azok az emberek, akik még nem tették tudatossá a traumájukat, hajlamosak azt öntudatlanul kifejezni.

Könyveket írnak, filmeket készítenek és művészetet alkotnak, hogy formát adjanak a traumáiknak.

A traumád kifejezése, tudatosan vagy tudattalanul, életet ad neki. Lehetőséget ad arra, hogy kifejezd, hogyan érzel. Azok az érzelmek, amelyeket régóta elfojtottál, kifejezésre és felszabadításra vágynak.

Így az írás és a művészet hatékony módja lehet a trauma gyógyításának.5

3. Feldolgozás

A trauma kifejezése magában foglalhatja a trauma sikeres feldolgozását, de nem feltétlenül. A trauma ismételt kifejezésének célja a trauma feldolgozása.

A traumatikus emlékek általában feldolgozatlan emlékek. Ez azt jelenti, hogy még nem találtál értelmet bennük. Nem érted el a lezárást. Ha egyszer elérted a lezárást, akkor az emléket egy dobozba teheted az elmédben, bezárhatod, és félreteheted.

A trauma feldolgozása nagyrészt verbális feldolgozást jelent. Megpróbálod megérteni, hogy mi történt és miért - a miért a fontosabb. Ha megérted a miértet, valószínűleg le tudod zárni a dolgot.

A lezárást elérhetjük a trauma egyszerű megértésével, a bántalmazónak való megbocsátással vagy akár bosszúállással is.

4. Támogatás keresése

Az emberek arra vannak drótozva, hogy a stressz szabályozásához társas támogatáshoz forduljanak. Ez már csecsemőkorban elkezdődik, amikor a csecsemő sír és vigaszt keres az anyánál. Ha megoszthatod a traumádat másokkal, akik megértik, könnyítesz a terheiden.

Megadja azt az érzést, hogy "nem kell egyedül megbirkóznom ezzel". Ha tudod, hogy mások is szenvednek, akkor egy kicsit jobban érzed magad.

A trauma gátolja a kapcsolatteremtő képességünket, ezért az új kapcsolatok létrehozása a traumából való felépülés fontos része.6

5. Racionalitás

A trauma érzelmessé teszi az embereket. Megváltozik az érzékelésük, és érzékennyé válnak a traumával kapcsolatos jelzésekre. A világot a trauma szemüvegén keresztül látják.

Ha például gyermekként elhanyagolást tapasztaltál, és mély szégyenérzetet érzel, magadat fogod hibáztatni a sikertelen felnőttkori kapcsolataidért.

Ha megérted saját traumáidat és felismered, hogyan hatnak rád, akkor minden alkalommal, amikor erős trauma által kiváltott érzelmek szorításában vagy, sebességet tudsz váltani a fejedben. Minél jobban megérted saját "forró gombjaidat", annál kevésbé leszel érintett, amikor valaki megnyomja őket.

Ha például heteroszexuális, alacsony férfi vagy, és emiatt zaklattak, valószínűleg ez lesz a forró pontod. Ahhoz, hogy kigyógyulj egy ilyen traumából, racionálisan kell nézned a helyzetet.

Mivel a magasságoddal nem tudsz mit kezdeni, el kell fogadnod, és ha egyszer valóban elfogadod, leküzdöd.

Az elfogadásnak a valóságon kell alapulnia ahhoz, hogy működjön. Nem mondhatod magadnak:

"Alacsonynak lenni vonzó."

A valóság az, hogy a nők valóban a magas férfiakat részesítik előnyben. Mondhatod helyette:

"Vannak más vonzó tulajdonságaim is, amelyek bőven kárpótolnak a rövidségemért."

Mivel az általános vonzerő nem egyetlen tulajdonságon, hanem számos tulajdonságon alapul, ez az érvelés működik.

6. A traumával kapcsolatos félelmek leküzdése

A leghatékonyabb módja annak, hogy megtanítsd az agyadnak, hogy már nem vagy veszélyben, az, hogy legyőzöd a traumával kapcsolatos félelmeidet. A hétköznapi félelmekkel ellentétben a traumával kapcsolatos félelmeket különösen nehéz legyőzni.

Például, ha még soha nem vezettél autót, akkor az első néhány alkalommal, amikor vezetsz, lehet, hogy félelmet és szorongást fogsz érezni. Ez olyasmi, amit még soha nem csináltál, és a félelmed... csak ebből fakad.

Ha az első vezetési próbálkozások során balesetet szenved, a vezetéstől való félelme sokkal erősebbé válik, és nehezebb lesz leküzdeni. Most a félelmei a tapasztalatlanságból és egy további traumarétegből erednek.

Ily módon a traumával kapcsolatos félelmei megakadályozhatják Önt abban, hogy elérje fontos életcéljait.

Tegyük fel, hogy ön egy nő, akit gyermekkorában bántalmazott az apja. Csak azért, mert az apja bántalmazó volt, nem jelenti azt, hogy minden férfi bántalmazó. Az elméje mégis azt akarja, hogy ezt higgye, hogy jobban meg tudja védeni önt.

Az ilyen traumán alapuló félelmek leküzdése érdekében kezdje el megvizsgálni, hogy milyen embereket, helyzeteket és dolgokat hajlamos elkerülni. Ha valamit ismételten elkerül, az jó jel arra, hogy valamilyen trauma kapcsolódik hozzá.

Ezután kezdd el legyőzni a félelmedet azzal, hogy kis lépésekben foglalkozol azzal, amit eddig kerültél. Kényszerítsd magad arra, hogy megtedd azokat a dolgokat, amelyeket általában kerülsz. Minél inkább a félelmeid irányába haladsz, annál inkább elveszítik a traumáid a hatalmukat feletted.

Végül képes leszel megtanítani az elmédnek, hogy már nem vagy veszélyben.

Hivatkozások

1. Dye, H. (2018). A gyermekkori trauma hatása és hosszú távú hatásai. Journal of Human Behavior in the Social Environment (Emberi viselkedés a társadalmi környezetben) , 28 (3), 381-392.
2. Nelson, D. C. A gyermekekkel való munka a személyközi traumák gyógyításában: a játék ereje. TERÁPIA , 20 (2).
3. Van der Kolk, B. A. (1994). A test tartja a számlát: Az emlékezet és a poszttraumás stressz fejlődő pszichobiológiája. Harvard review of psychiatry , 1 (5), 253-265.
4. Bloom, S. L. (2010). A trauma fekete lyukának áthidalása: a művészetek evolúciós jelentősége. Pszichoterápia és politika nemzetközi , 8 (3), 198-212.
5. Malchiodi, C. A. (2015). Neurobiológia, kreatív beavatkozások és gyermekkori trauma.
6. Herman, J. L. (2015). Trauma és felépülés: Az erőszak utóhatásai - a családon belüli erőszaktól a politikai terrorig . Hachette uK.